Director 2020 – A kulisszák mögött 1

tenxrecords

1986-ban nagyon más világ volt, mint most 2020-ban. Minden sokkal lassabb volt és ezáltal mindent, ami a zenéleshez kellett, körülményesebb volt beszerezni. Most itt az internet és ha meg akarom tudni, hogy melyik húrokat kell lefogni a gitáron ahhoz, hogy egy A-moll szólaljon meg, akkor ezt egy másodperc alatt megtalálom a Google-on. Akkoriban, ehhez a könyvtárba vagy a könyvesboltba kellett menni és íly módon beszerezni egy akkordfüzetet. Nekünk is volt kettő:

34 évvel ezelőtt analóg erősítőket használtunk, amik a Vermona Regent névre hallgattak és kivételesen nem csehszlovák gyártmányúak voltak, hanem NDK-sak. Ezekből a „csodákból” jutott nekünk három, kettő 50 wattos és egy 30-as.

A Directornak keverőpultra, equalizerre és hasonló nyalánkságokra nem futotta. Norbinak volt egy torzító pedálja a gitárhoz, de nem emlékszem a márkájára.

A Director 2020 dalait már számítógép segítségével keverjük ki speciális, úgynevezett DAW (Digital Audio Workstation) szoftverrel. Pluginokat használunk a dinamika beállítására, a hangok készítésére, tisztítására és színezésére. Ezekben a dalokban csak a gitárok az élő hangszerek.

DIRECTOR 2020 hangszerek, programok és pluginek

Mikrofon | AKG D5


Gitár | Fender Telecaster gitár és Amplitube 3 saját preset


Basszusgitár | Cort GB65




Audio Recording/Mixing Studio | London UK

Nagy Attila
hangmérnök, tulajdonos

tenxrecords.com

A TenXRecords stúdiójában többek között az alábbi hangszereket, eszközöket és plugineket használjuk munkáink során:

Szintetizátor | KORG X5D


Midi billentyű | IK Multimedia iRig Keys I/O 25


Gitár | Jackson JS11 Dinky White AH


Stúdió mikrofon, hangkártya és fejhallgató| Focusrite – Scarlett 2i2 Studio 3rd Gen


Stúdió mikrofon|IK Multimedia – iRig Mic Studio


Hangkártya | Native Instruments – Komplete Audio 1


Stúdió hangfal | Kanto – YU4


Számítógép | iMac 21.5 4K AMD Radeon Pro Vega 20


iPad | iPad Pro 3 11″


DAW szoftver| Apple Logic Pro X


Szintetizátor Software Instrument 1 | Steve Duda – Serum


Szintetizátor Software Instrument 2 | Logic Pro X Synthesizer ES2


Dob 1 Software Instrument| XLN Audio – Addictive Drums 2 – METAL


Dob 2 Software Instrument| XLN Audio – Addictive Drums 2 – Studio ROCK


Gitár effekt| Native Instruments – Guitar Rig 5


Basszusgitár effekt 1 és Software Instrument | Waves – Bass Fingers


Basszusgitár effekt 2 és Software Instrument| Waves – Bass Slappers


Kompresszor 1 | Logic Pro X – Compressor


Kompresszor 2 | Acustica – TAN x64


Kompresszor 3 | Klanghelm – DC1A3


Kompresszor 4 és Limiter | Thomas Mundt – LoudMax


Kompresszor 5 | Kotelnikov – Mastering Compressor


Mastering Plugin és Limiter | Waves – Infected Mushroom Pusher


Equalizer 1 | Logic Pro X – EQ


Equalizer 2 | Fabfilter – Pro Q3


Equalizer 3 | Acustica – Coffee the PUn


Basszus Equalizer | Acustica – Titanium 3 Basstard


Spektrum Analizátor | Voxengo – SPAN


Limiter 1 | Logic Pro X – Limiter


Limiter 2 | Vladislav Goncharov – Limiter No6


Sztereo Balansz | Alex Hilton – A1 Stereo Control


Visszhang 1 | Protoverb – u-he


Visszhang 2 | Valhalla DSP – ValhallaSupermassive


Visszhang 3 | Valhalla DSP – ValhallaVintageVerb


Hangfeldolgozó | Resonant Cavity – Voloco


Amennyiben bármelyik hangszert, plugint vagy effektet meg szeretnéd vásárolni az alábbi linkre kattintva akár 50% kedvezményt is kaphatsz.

TenXRecords – Get Discount

Waves

https://www.ikmultimedia.com/

valahalladsp.com

https://u-he.com/

https://www.acustica-audio.com/store/en

https://focusrite.com/en

Native Instruments

https://www.xlnaudio.com/

https://www.fabfilter.com/

https://www.pluginboutique.com/

https://www.jacksonguitars.com/

Grafikai munkáinkhoz a CorelDraw-t használjuk immár 25 éve, melyet itt tudsz megvásárolni kedvezményes áron: Corel

Megosztás:

There are 19 comments on Director 2020 – A kulisszák mögött 1

Szólj hozzá

© Minden jog fenntartva | Director Band | 2020

Hírlevél Feliratkozás

NE MARADJ LE SEMMIRŐL!

Iratkozz fel hírlevelünkre és amikor megjelenik egy új dalunk vagy bármilyen hírünk van, akkor küldünk neked egy emailt.